Minden ami F1

Formula 1

Formula 1

Csata a harmadik helyért

Az Alpha Tauri a legerősebb, de ki a legesélyesebb?

2021. május 08. - Kazimír Róbert

A szezont megelőző teszteken is jól látszott, hogy az AlphaTauri akár a konstruktőri 3. helyért is harcolhat. Az előbb említett mondatomat az is megerősíti, hogy a Bahreini időmérőn Peierre Gasly az 5. rajthelyre kvalifikálta magát. A nagydíj előtt többen, teljesen jogosan, azt gondolták, hogy ezen versenyen akár nagy pontokat  is szerezhet az AlphaTauri. De a szezon első versenye eléggé kautikusan indult az olasz csapatnak. Pierre Gasly-nak első szárny sérülése volt, emiatt visszaesett az utolsó helyre. Végül japán pilótájuk, Yuki Tsunoda végzett pontszerző helyen, méghozzá a 9.-en. Emelett Lando Norris végzett a 4. helyen a Mclaren számára, így ők szerezték meg a konstruktőri  harmadik helyet az első versenyt követően. A Ferrarik is előrébb végeztek az AlphaTauriknál, a 6. és a 8. helyeken értek célba. 

AlphaTauri 2021 F1 car on track at Imola - Motor Sport Magazine(Forrás: Motor Sport Magazine)

A szezon második versenye Imolában került megrendezésre. A versenyent megelőző kvalifikáción (Q1-ben) Yuki Tsunoda a felvezető körében falnak vágta AlphaTauriját, így ő az utolsó helyről indulhatott, viszont Pierre Gasly egy kiváló teljesítménnyel az 5. helyre kvalifikálta magát. A Mclarenek 6., 7. helyekről indulhattak. Lando Norris-nak ugyan volt egy 2. helyet érő ideje, ám azt pályaelhagyásért kitörölték. A Ferrarik 4. és 11. helyekről vághattak neki a futamnak. A futam előtt meglepő módon eleredt az eső, igy mindenki átmeneti esőgumiról indult Pierre Gasly és Hass-ok kivételével. A versenyben az átmeneti esőgumin rajtolók bizonyultak gyorsabbnak, igy az AlphaTauri francia pilótája rohamosan esett vissza. Először a Mclarenek, aztán pedig a Ferrarik előzték meg Gasly-t, majd a 20. helyről rajtoló Yuki Tsunoda is, míg nem az AlphaTauri behívta a boxba ahol átmeneti esőgumira váltottak. A versenyt végül 7. és 12. helyen fejezték be. A Mclaren pilótája, Lando Norris a 3. helyen végzett. A két Ferrari a 4. és az 5. helyeken értek célba.

Az év harmadik Nagydíja Portimaoban, Portugáliában került megrendezésre. Látszott, ez apálya nem az olasz csapat erőssége. Az AlphaTaurik 9. és 14. helyre kvalifikálták magukat. A Ferrarik 5. és 8. helyre, a Mclarenek 7. és 16. helyre elegendő időt teljesítettek. A versenyt az AlphaTaurik a 10. és 15. helyen zárták, a Mclarenek 9. és 5. pozícióban, a Ferrarik 6. és 11. helyen fejezték be a versenyt.

Összegzésképpen látva az eddigi futamokat véleményem szerint a Mclaren fog majd a 3. helyen végezni, ugyanis a 2021-es csomagjuk mérföldekkel jobb az AlphaTauri és a Ferrari csomagjánál. Az AlphaTauri szerintem a 4. helyen fog végezni, ugyanis a 2021-es csomagjuk nem elég jó ahhoz, hogy utólérjék a Mclareneket. Továbbá szerintem a Ferrari fog az ötödik helyen végezni, ugyanis a 2021-es autójuk, motorjuk nem elég jó ahhoz, hogy beérjék az AlphaTaurit, és a Mclarent. 

AlphaTauri unveils new nose for 2021 F1 car in Imola runGasly: Ferrari the team to watch in 2021 Formula One season - AS.com.                        F1 2021: Ricciardo puts McLaren quickest on track in Bahrain, one second  ahead of Ferrari | Marca.     

(Forrás: Motorsport.com, AS English, MARCA)

A bejegyzés trackback címe:

https://formularaces.blog.hu/api/trackback/id/tr716521490

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása